Gyilkos |
Ismeretlen |
|
Mindenkiben mélyen lapul egy gyilkos
Ki mindig hirtelen letámad, ha vágyaid sora mocskos
Velem ez megtörtént, s mégsem bánom,
Másokkal ellentétben én a vér ízét kívánom
S várom a pillanatot, mikor ösztönöm lecsaphat
Áldozatom ugyan küzd, de velem szemben életben nem maradhat
Vér csorog az államon, s mindent eláztat
Halottam, s egyben szétmarcangolt áldozatom fel nem támadhat
Szelleme itt kísért, érzem
Akaratát s vágyait immár én is megértem
Alvadt, bűnös vére rajtam szárad
Bennem mégsem támad bűnbánat
Mindenhol a belső szervei hevernek, a vérzés viszont már rég elállt
Én azonban nem állok meg, s nyughatatlanul ölöm az embereket tovább.
|
Meghaltál |
Ismeretlen |
|
Meghaltál,
Nem élsz már.
Tested a koporsóban,
Lelked a pokolban.
A halál olvassa bűneid,
Földi léted műveit.
Fájdalomtól ordít lelked,
Halál szavaitól szenved.
A sornak itt vége,
Lelkednek is vége.
Elenyészik, mint itt minden.
Az útnak itt vége, ez minden. |
Vér a lényeg |
MoreCorpse |
|
Vér az élet,
Vér a léted,
Vér a léted
Mely éltet,
Vér a lelked,
Vér a lényed
Mely előtör, hogy csillapícsd éhed. |
Enyészet tüze |
Az Éj fia |
|
Enyészet tüzén ég a lélek,
feltör mögötte minden mi volt.
Élő, vagy halott, én nem félek,
lényemből az enyészet hangja szólt.
Halál engem testvérnek nevez,
mert oly sokáig egy úton jártunk.
Az élet maga mellé helyez,
mert utam során egy célt találtunk.
|
Voltál te jó... |
Az Éj fia |
|
Semmit sem tud, ki a férget meg nem látja,
észbe sem kap, s az rögtön leigázta.
kiszáradt lélek, kormos kérges érzés.
Nem segít már semmi, pokoli egy érzés.
Nehéz harc, ha lelked veszted,
a fényt örökre elereszted,
él benned egy állati szó,
s nem tudják meg, voltál te jó...
|
Kereslek |
MoreCorpse |
|
Kereslek, de nem talállak
Kereslek, s nem láthatlak
Kereslek Éj teremtménye,
Hogy meglegyen az igazság fénye...
|
A vámpír |
Annie Flower |
|
Bűnös volt születése is,
Akkor kellett volna neki
A halált csöndesen átadni,
Vele sok rosszat megelőzni.
De nem látta meg senki jövőlátó,
Hogy az ártatlanból nemsoká lesz ártó.
Ártatlan? Vagy már gonosznak született?
Mindegy. Soha jó már többé nem lehet.
Nem lehet. És kívánná-e?
Nem tudom én se, ő se.
Ez a sors átkos ajándéka,
Mit tehet mást: elfogadja.
Ártatlanok tisztító vérében
Mocskosan semmit sem érez.
Mások drága életét ellopja,
Szentségtelen létét hosszabbítja.
Forró vérrel égeti szét torkát,
Sötét árny ő, ezért hát éjjel jár.
Lesi áldozatát, mint gyilkos vadász,
Lába nyomán mindenhol csak halál.
A szenvedést nézi nevetve,
Minden sejtje kegyetlen.
Tán maga az ördög, meglehet,
Szemében is látod: lelketlen.
Élőhalott ő, nem is lélegzik,
Nem él, csupáncsak létezik.
Szánnád, ha nem gyűlölnéd őt,
Neked is, neki is megváltás a tőr.
Ha lelkét egyszer vissza is kapja,
A sok ezer áldozat a békét meg nem adja.
Addig követeli vissza tőle létét,
Míg fel nem emészti egészen a lelkét.
Halál. Ez az egyetlen megoldás.
Minden vámpírnak végső megnyugvás.
Lélektelenül volt ezer gyilkosság,
De a lelke tiszta. Hát van vámpírmennyország.
|
Egy Nap-imádó vámpír története |
Annie Flower |
|
Egy Nap-imádó vámpír története
Messzi még a szürkület,
mégis minden szürke lett, mikor
rám tört, elért a sátán,
alkuval, vámpírként várt rám.
Kínált nékem fényeket,
csodás könnyed életet, tudva
súlyaim hegyekké nőttek
régóta sajtolva könnyet.
Ára nem volt semmi más, csak
apró, könnyed árulás, mivel
megváltottam ezt a létet.
S mi elveszett, csupán egy lélek.
Elfogadtam jobb kezét, hisz
senki nem volt más egyéb, aki
nyújtotta volna a békét.
S mint mondtam, jártam már végét.
Béke lepte létemet, de
boldogságnak vége lett, habár
eddig sem járt nálam gyakran,
ritkán jött, s furcsa alakban.
De legalább vártam rá, bár
ha itt volt, sem maradt soká, ezért
sajgással lepte el lényem.
Hiánya nem hagyott élnem.
Fájdalomnak vége már, hisz
vámpírként más élet vár, soha
meghalnom nem kell, se félnem
semmit e földkerekségen.
Kivétel csak egy vagyon:
Nem érhet sugár napon, sebaj
száz lámpa tűz itt a mélyben,
föld alatt, örök sötétben.
Ám fényükkel is fénytelen lett
örök sötét életem, de hát
jobb nyugton élni a mélyben,
mint halni fent fájó fényben.
Megunta a vén titán,
állni puszta vár fokán, csupán
küzdeni, végtelenségbe.
Inkább alá szállt a mélybe.
Megszokta már végzetét, sőt
örül is, hogy nála még, soha
nem csobbant könny lent a mélyben,
lelketlen végtelen létben.
Pedig titkon arra vár,
éri őt még napsugár, fájón
pusztítva el örök létét.
Testében ember szív ég még
|
Élőhalott |
|
|
Éreztem, már jő a szürkület
A látóhatáron haldoklott a nap
Végül véresen hullott le
S én megszülettem újra
Napom a sápadt hold
Oly sápadt, mint az arcom
És mint a halott szívem.
Nem érinti meg semmi sem
Amint leszáll az éj
Testem a sírból kikél
S néma létezésbe kezd
Ára csupán az életed
Aznap a táj a lenyűgözött
A holdfény szikrázott a hó fölött
Minden fehér volt és szent
Csak én voltam, mint a bűn, fekete
Gyermek volt csupán kira vadásztam
A hópelyhek veressé áztak
Míg édes vérét ittam
Ameddig bírtam
Szenvtelenül néztem a haldokló szemekbe
Mint gyilkos a félelmet keresve
De ő csodálva bámult rám -
Bántottam, hát nem fáj?
Vággyal telt meg tekintete
És hirtelen, majdnem éreztem
Ez nem a vég, a pusztulás,
Nem a semmi, ez csak a halál
Magam mellé emeltem a lányt
(Vagy talán lehúztam hozzám)
Vérem neki adtam
Most először nem raboltam
Ő tudott boldog lenni,
És igazán szenvedni
Önfeledten nevetni.
És igazán sírni
Néha gyűlölt, néha szeretett
Néha bántott, néha megölelt
Együtt gyilkoltuk az embereket
És együtt csodáltuk őket
De én továbbra sem érzem!
Hazugság, hogy elhiszem a szépet
Csak játszom a majdnem-életet
Csak ő tükröződik bennem...
|
Győz a vér |
|
|
Szárnyaszegett angyalként
Szabadságért küzdök
Szomjazol a véremért,
De folyton eltűnök
Ölsz?
Öllek?
Gyűlölsz?
Gyűlöllek?
Egymást pusztítjuk,
Vérét szipolyozzuk.
Nincs soha nyugtunk,
Folyton harcolunk
Üldözöl a véreddel,
Nem hagysz nekem nyugtot;
Mindig új útra sarkallsz,
Hogy folytassuk a játékot.
Élet és Halál játékát
Vérpezsdítő táncát,
Mámoros varázsát,
Pusztító hatalmát.
Győzöl?
Győzlek.
Harcolsz?
Harcolok.
Angyal ellen angyal;
Élet ellen Halál,
Csak te meg én.
Senki más! |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
